A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Williams Martini Racing. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Williams Martini Racing. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 4., szerda

Massa: Egy győzelmet szerezhetünk!

2015. február 04. 13:25 Forrás: F1Fanatic

Az újjászületett Williams már készen áll arra, hogy a győzelem megszerzéséért harcoljon – jelentette ki a csapat brazil versenyzője, Felipe Massa. A korábbi bajnoki ezüstérmes a teszteken eddig jól szereplő Ferrari esélyeiről is beszélt.
Felipe Massa (Fotó: Batchelor / XPB Images)
Felipe Massa (Fotó: Batchelor / XPB Images)


Massa kedden próbálhatta ki először a Williams 2015-ös versenygépét, amiről csapattársához, Valtteri Bottashoz hasonlóan rendkívül pozitívan nyilatkozott. A csapat hivatalos közleményében elsősorban annak egyensúlyát dicsérte, majd kihangsúlyozta „nagyon jól érezte magát az FW37-esben”. A brazil nemcsak a versenyautó miatt bizakodó, hanem a csapat miatt is, elmondása szerint ugyanis a Williams sokkal motiváltabbá, sokkal összeszedettebbé vált az elmúlt 12 hónapban – erről egyébként kedden az istálló másik versenyzője is beszélt.

„Ez már egy másik csapat!” – idézi Massa szavait az F1Fanatic. „Egy sokkal jobb csapat, most sokkal felkészültebbek vagyunk és lényegesen tapasztaltabbak. Tehát minden más, jobb formában vagyunk, mint voltunk a tavalyi szezon kezdetén. 2014-ben nagyszerű versenyautónk volt és a szezon is fantasztikusan alakult, sőt a fejlesztések is csodálatosak voltak, de úgy érzem, most még felkészültebbek vagyunk, ami alapvetően nagyon jó dolog!” – folytatja a 33 éves sportember.

Sir Frank Williams csapata tavaly hatalmas előrelépést tett, a mezőny végéről ugyanis sikerült visszatérniük a legjobbak közé. A szezon során 9 dobogós helyezést szereztek, és volt, hogy a futamgyőzelem megszerzéséhez is közel kerültek. Massa úgy érzi, 2015-ben hasonló körülmények között már el is hódíthatják azt a bizonyos győzelmet. „Azt hiszem, ez lehetséges! Nem sok versenyt nyerhetünk meg, de egyet talán igen. Jobban érzem magam a versenyautóban, mint a tavalyi szezon végén, és szerintem most ez a legfontosabb az összes létező szempont közül. Valtteri is ezt mondta mindkét tesztnap után. Azt hiszem, ez az első lépés afelé, hogy egy jobban kezelhető autónk legyen".

Tovább >>>>

2015. február 1., vasárnap

FW37 - Jerez

FW37 Williams martini racing 2015
FW37 Williams martini racing 2015

The first morning of 2015 on track ...

FW37 Williams martini racing 2015
FW37

FW37 Williams martini racing 2015
FW37

Source/Forrás : facebook.com/WilliamsF1Team

2015. január 30., péntek

WILLIAMS WELCOMES ALPINESTARS AS NEW SUPPLIER OF TECHNICAL RACE APPAREL

WILLIAMS MARTINI RACING has reached a new agreement with motorsport apparel specialist Alpinestars that will see the company supply its technical performance products to the team for the 2015 Formula One season and beyond.

Founded in Asolo, Italy in 1963, Alpinestars is a global leader in technical, high performance protection for motorcycle and auto racing. The company will supply the suits, under layers, boots and gloves worn by the Williams pit crew and drivers Felipe Massa, Valtteri Bottas, Susie Wolff and Alex Lynn during the 2015 Formula One World Championship.
The company’s race suits are made from advanced, ultra-lightweight fabrics that blend the highest safety standards with breathability and comfort and are designed to give both the drivers and crew a vital performance advantage.

alpinestars
alpinestars
Speaking about the new agreement Alpinestars President/CEO, Gabriele Mazzarolo commented: “Our technology development is based upon testing at the pinnacle of world motorsport; Formula 1, NASCAR, WEC, MotoGP, Motocross and every other form of top-level competition. Forming a technical partnership with Williams is a natural continuation of that philosophy given the team’s long and illustrious record of innovation and success. Our technical support will ensure continuous development of product technology to ensure drivers and crew benefit from the highest level of product performance so critical in Formula 1”.

Read more >>>>

2015. január 3., szombat

Williams: Bottas hűséges hozzánk

A 2014-es Forma-1-es idény egyik legjobban teljesítő pilótája Valtteri Bottas volt, aki a bajnokság 4. helyén végzett a Williamsszel, megelőzve rutinosabb csapattársát, Felipe Massát is. A brazilt sok balszerencse érte, de Bottas nyers tempója gyakran erősebb volt az övénél, és négy olyan futam volt, amelyen a finn ért célba a legjobb helyen a győztes Mercedes(eke)t követő mezőnyben.

Ezzel felkeltette a nagyobb csapatok érdeklődését, aminél a Williamsnél is tisztában vannak. "Biztos vagyok benne, hogy mások is figyelik Valtterit, és miért ne tennék? Jelenleg ő az egyik legfényesebb csillag a mezőnyben" - közölte Claire Williams, az istálló helyettes csapatfőnöke az Autosporttal.
Valtteri Bottas


Nem tévedett: a Mercedest irányító Toto Wolff például épp a minap jelentette ki, hogy Fernando Alonso után Bottas lenne a következő jelöltjük Lewis Hamilton pótlására, amennyiben nem tudnak szerződést hosszabbítani a brittel.

Bottas szerződése az év végén lejár, de Claire Williams nem aggódik amiatt, hogy a finn elvágyódna. Szerinte a harmadik F1-es idényére készülő versenyző szívesen marad velük 2015 után is, ha a csapat teljesítménye nem romlik jelentősen.

"Számomra fontos a hűség, és szerintem Valtterinek is az" - mondta. "Nálunk kezdte a karrierjét, és ha beszélünk vele, rögtön érezni lehet, hogy száz százalékig elkötelezte magát a Williams mellett."

"A Ferrari természetesen csábító lehetne neki, de jól beilleszkedett hozzánk, és úgy vélem, Valtterinek ez legalább olyan fontos, mint bármi más. Miért is akarna távozni, ha ütőképes autót adunk neki, és tisztában van a sikeres jövőre vonatkozó terveinkkel, aminek részese lehet a Williamsszel?"

"Persze sohasem tudhatjuk, mit tartogat a jövő. Ha Valtteri szörnyen érzi magát, mert nem kapta meg a beígért felszerelést, nem fogunk az útjába állni."

Tovább >>>>>

2014. december 23., kedd

F1 Driver of the Year 2014: 3rd - Valtteri Bottas

3rd – Valtteri Bottas 
Average poll score out of ten: 7.7 
Team: Williams Martini Racing 
Car: Williams Mercedes FW36 
Wins: 0 
Podiums: 6 
Poles: 0 
Fastest Laps: 1 
Best Finish 2nd 
Championship points: 186 
Championship position: 4th out of 23 

Valtteri Bottas' breakthrough season will have been helped by having such a competitive car, but the young Finn showed he was fully prepared to make the best use of it this year. 

9th in last year's poll, Bottas had already signalled his potential to the F1 world in his debut season. However, the immediate signs were that he was still inconsistent as an almost certain maiden podium escaped him when he hit the wall in Australia, with Bottas still able to finish fifth despite the subsequent puncture. 
Bottas & Raikonnen


Three times in the opening seven races Bottas managed to qualify on the second row, but Williams was struggling to get the most out of the FW36 and the highest finish remained P5. Then came Austria, where Bottas was disappointed to miss out on pole to team-mate Felipe Massa, but converted second on the grid in to his first podium. 

It marked the start of an impressive run of form, with Bottas turning 16th on the grid at Silverstone in to second place, and then following that performance with another P2 in Germany as he withstood late pressure from Lewis Hamilton. More podiums were to follow in Belgium, Russia and Abu Dhabi, while his qualifying performances – Bottas started from the front two rows in 10 of the final 13 races – marked him out as both scintillating over one lap and consistent in the race. 

Given the right car, wins beckon in 2015. 


Valtteri Bottas in the Crash.net F1 Driver of the Year 
Top 10 F1 Driver of the Year 2013: 9th 
Top 10 F1 Driver of the Year 2012: N/A 
Top 10 F1 Driver of the Year 2011: N/A 
Top 10 F1 Driver of the Year 2010: N/A 
Top 10 F1 Driver of the Year 2009: N/A 



Link >>>>>>>>>>

2014. december 19., péntek

Massa részben új szerelői csapatot kaphat 2015-re a Williamsnél

Felipe Massa megnyugodhat, mivel 2015-től valószínűleg messze jobbak lehetnek a kiállásai a Williamsnél.

Az idei szezonban (is) Massa egy igazi hullámvasútra ült fel. Hol ő hibázott, vagy nyújtott gyengébb teljesítményt, hol pedig a bokszutcában dolgozó csapata mondhatta el ugyanezt magáról.

Ezek a hibák sokszor pontokba kerültek a brazilnak, aki azonban egy nagy hajrával sokat visszahozott és összességében egy sikeresebb idényt tudhat maga mögött a Forma-1-ben.


A Williams ígéretet tett arra a brazilnak, hogy 2015-től a csapata jobb munkát fog végezni, hasonlóan mint a szomszédban Valtteri Bottasnál, akinek érezhetően hatékonyabb szerelői vannak.

Ez egyúttal új embereket is jelenthet Massának, aki már többször kifogásolta, hogy a bokszutcában sokszor nem megy minden úgy számára, mint azt alapesetben el lehetne várni egy olyan profi istállónál, mint a Williams.

Forrás >>>>>>

2014. december 9., kedd

Massa: Ma már sokkal jobban tisztelem az életet

A 2008-as szezon ezüstérmese, Felipe Massa nyolc év után hagyta el a Ferrarit és csatlakozott Sir Frank Williams alakulatához – a brazil versenyző kivirágzott új csapatánál, ahol többször eredményei is „korábbi önmagát” idézték. Az F1 Racing legutóbbi számában a szurkolók faggatták a tizenegyszeres futamgyőztest; az interjú során könnyedebb és komolyabb témák is felmerültek.

Igaz, hogy megérzed a különböző ételek illatát, miközben a pályán vezetsz? (Jonathan Simon, Ausztrália)

FelipeMassa: Igen, ez igaz. Néha barbecue illatot érzek, néha valami egészen más ételét. De ez nagyban függ a versenyhelyszíntől is. Vannak olyan pályák, ahol a főlelátó olyan messze van a célegyenestől, hogy az illatok nem terjednek odáig. Más helyszíneken viszont határozottan. Ilyenkor meg is éhezem kissé.

Az, hogy a Williamshez igazoltál, életed legjobb döntése volt? (Leslie Bray, Egyesült Királyság)

FM: Inkább úgy mondanám, hogy egyike a legjobbaknak. Szükséges lépés volt, és egészen biztos voltam benne, hogy ez a legjobb döntés. Törtem kicsit a fejem, gondolkodtam a Forma–1 új szabályain, és arra jutottam, hogy a Williams lesz a legmegfelelőbb. Most már látom, hogy igazam volt.

Melyik a kedvenc pályád, és miért? (Luis Gonzalez Cos, Mexikó)

FM: A régi-típusú pályákat szeretem, mint amilyen Spa, Szuzuka, vagy épp a gyors kanyarokkal teletűzdelt Silverstone. A szuzukai első szektor egészen elképesztő, igazi élmény ott vezetni. Spa jobb volt a múltban, de az új autókkal az Eau Rouge sokkal nagyobb kihívást jelent, mint pár éve.

Mennyire voltál dühös, mikor a 2010-es Német Nagydíjon a csapat arra utasított, hogy engedd el Fernando Alonsót? (Timothy Eichman, Egyesült Királyság)

FM: Csalódott voltam. Életem egyik legszomorúbb pillanata volt az. Sohasem számítasz rá, hogy ilyesmi megtörténik, főleg nem akkor, amikor jó munkát végzel. Pályafutásom legrosszabb napja volt. Átélni ezt mélységesen szomorú. Persze nemcsak nekem és a csapatnak, hanem mindenki másnak is.

Gondolod, hogy a 2009-es Hungaroringen történt baleseted bizonyos mértékben befolyásolta a teljesítményedet? Mit mondanál most, újra csúcsformában vagy? (Andy Kingham, Egyesült Királyság)

FM: Nem hiszem, hogy befolyásolta volna. Nagyon nehéz volt otthon ülni és várni, mikor térhetek vissza, de most már itt vagyok, és mindent ugyanúgy csinálok, mint előtte. Az egyetlen, ami megváltozott az, hogy ma már sokkal jobban tisztelem az életet. Mielőtt átélsz egy ilyen balesetet, azt gondolod, hogy veled sosem történhet hasonló. Aztán rájössz, hogy bárkivel megtörténhet.

Volt valaha komoly vita közted és Rob Smedley [Massa korábbi versenymérnöke] között? (Gary Reeves, Egyesült Királyság)

FM: Számtalanszor. Jó -, és rossz értelemben egyaránt. Nem emlékszem mindegyikre, de jó párszor megtörtént. Hosszú ideje dolgozunk együtt, így elkerülhetetlenek a viták. Néha neki volt igaza, én pedig nem láttam be ezt, máskor pedig pont fordítva. Azonban fontos, hogy hatékony munkát végezzünk, így mindig megbeszéljük a vitás eseteket.

Hogyan tudtál olyan gyorsan reagálni Kimi [Räikkönen] közeledő autójára mikor Silverstone-ban éppen eléd csúszott vissza a pályára? (Howard Bretman, Egyesült Államok)

FM: Nem tudom. Amikor fékeztem és elfordítottam a kormányt az csak egy ösztönös reakció volt. Egy ilyen esetnél ez már azelőtt megtörténik, hogy elkezdenél gondolkodni rajta. Mindenesetre működött. Senki sem sérült meg, és ez a legfontosabb.

Mit gondolsz, befolyásoltad valamennyire Rob Smedley döntését, hogy ő is a Williamst válassza? (Toni Rhodes, Egyesült Királyság)

FM: Nem hiszem. Rob már azelőtt megkezdte a tárgyalásokat a Williamsszel, mielőtt én megtettem volna ugyanezt. Mindig pozitívan beszélt a csapatról és sokat emlegette őket. Mondott pár érdekes dolgot, ami segített meghoznom a döntésemet. Azt hiszem, mindketten váltani akartunk. Az járt a fejemben, hogy egy olyan istállóhoz akarok menni, ahol sikeres lehetek és ahol megfelelő munkát végezhetek. És úgy vélem, Rob is ugyanezt gondolta.



Túl vagy 200 nagydíjon, és még mindig nagyon jól vezetsz. Gondolod, hogy megdöntheted Rubens Barrichello rekordját, aki a legtöbb futamon rajthoz álló versenyző jelenleg? [322 start] (Peter Wright, Egyesült Királyság)

FM: Persze, miért is ne?

Miközben Alonsót előzöd, van benned kísértés, hogy megmutasd mennyire dühös vagy rá? (Mark Vine, Egyesült Királyság)

FM: [Nevet] Mindig nagyszerű élmény megelőzni Alonsót, hiszen ő egy erős, versenyképes pilóta. De ez nem csak rá igaz. Ha Hamiltont vagy Vettelt előzöm, az is extra élvezettel jár. De igen, nagyon boldog vagyok, mikor lehagyom Fernandót…

Mit éreztél, mikor kiderült Nelson Piquet junior botrányos ügye? [2008 Szingapúr] (Antonio Rodriguez, Puerto Rico)

FM: Mélységesen csalódott voltam. Ez az eset volt az oka annak, hogy elveszítettem a világbajnoki címet. Nem volt sportszerű verseny, meghamisították az eredményt. Legjobban viszont azért vagyok csalódott, mert utólag senki nem tett semmit.

2014. december 5., péntek

Williams: Jó a harmadik hely, de győzni szeretnénk!

A Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams természetesen örül annak, hogy csapata – 1997 után először – le tudta győzni a Ferrarit, és az is örömmel tölti el, hogy az istálló bekerült a legjobb három közé, viszont már csak a következő lépésre, azaz a győzelemre gondol.


Williams F1
Williams F1

A nagy múltú brit alakulat tavaly kilencedik lett a gyártók bajnokságában, az szezon során pedig mindössze 5 világbajnoki egységet gyűjtött. Az új évad előtt azonban több neves szakemberrel is megegyezett és motorszállítói szerződést kötött a Mercedesszel (később kiderült, ez a lépés kulcsfontosságú volt, hiszen az új szabályokhoz a németek alkalmazkodtak legjobban).

Az átalakításnak végül meglett az eredménye, hiszen a Williams 2014-ben harmadik lett az összetettben. Sir Frank Williams alakulata 2003 óta nem végzett ennyire előkelő pozícióban (akkor még a BMW partnereként második lett a bajnokságban), a szezont tehát a vezetők is sikerként könyvelték el, most viszont már csak a folytatásra összpontosítanak.

 „Boldogok vagyunk, amiért meg tudtuk szerezni a harmadik helyet, de sok dolgunk van még” – idézi az Autosport az istálló alapítójának lányát, Claire Williamst. „Frank viszont mindig azt mondja: miért örülünk ennyire egy harmadik helynek? Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk” – folytatja a helyettes csapatvezető. „Nagyon keményen kell dolgoznunk a téli hónapokban és a folytatásban is a helyes irányba kell haladunk. Reméljük, hogy csökkenthetjük lemaradásunkat a Mercedes gyári csapatával szemben, miközben a többiek nem tudnak utolérni bennünket, tehát a folytatásban fel tudjuk majd venni a harcot a Mercedesszel” – tűzi ki a célokat Williams, kinek csapata sokak szerint elsősorban a Mercedesnek köszöneti előrelépését, ő azonban más tényezőket is fontosnak tart.

Tovább >>>>



2014. december 3., szerda

Ki lesz a következő? A Williams újabb szponzort csábított el a Lotustól

Azok után, hogy múlt évben több szakembert is elhappolt a Lotustól, a Williams múlt pénteken bejelentette, szerződést kötöttek az arany-fekete egylet egy kiemelt támogatójával, az Unileverrel (Rexona). Ahogy azonban szerdán kiderült, ez még csak a kezdete volt az idén konstruktőri harmadikként végző alakulat akciójának, hiszen a jelek szerint a Lotus újabb szponzorát sikerült átcsábítani Grove-ba.

Williams


Ahogy azt a múlt heti bejelentés kapcsán Claire Williams, az egylet helyettes csapatfőnöke a Reutersnek elmondta: „A szponzorok érdeklődnek irántunk. Az emberek részeseivé akarnak válni ennek. Rengeteg nagyon pozitív megbeszélésünk folyik jelenleg is.”

Ezen „pozitív megbeszélések” egyike pedig úgy tűnik, révbe ért, hiszen hivatalossá vált, hogy jövőre az Avanade (amerikai informatikai szolgáltató vállalat) logója – mely idén még a Lotus autóit díszítette – is megjelenik majd a kilencszeres világbajnok brit istálló versenygépeinek oldaldobozán és a személyzet csapatruházatán egyaránt.

2014. december 1., hétfő

Idén visszatért a legjobb Massa – véli Rob Smedley

Élversenyzőkhöz méltó módon, a legszebb ferraris éveit idézően versenyzett Felipe Massa a szezon végén – véli Rob Smedley. A Williams mérnöke szerint ha így folytatja, a brazil bármire képes lehet 2015-ben.

Forrás: Autosport

Utolsó ferraris szezonjában csak egyetlen alkalommal állhatott dobogóra, miközben utolsó győzelmét mindmáig a 2008-as interlagosi elsősége jelenti, holott azóta a Ferrarival csapattársa, Fernando Alonso többször is diadalmaskodott már. A halovány formában lévő Felipe Massa múlt ősszel nemkívánatos személlyé vált Maranellóban, s már sokan leírták őt. Aztán 2014-re a Williamshez szerződött, „újrakezdte” karrierjét, s új otthonra és motivációra lelt. A szezon során nem egyszer beszélt arról, mennyire felszabadulttá vált azáltal, hogy nem nehezedik rá akkora nyomás, s érzi, hogy a csapata bízik benne – s a vele korábban a Scuderiánál is éveken át együtt dolgozó Rob Smedley is úgy érzi, a brazil visszanyerte régi jó formáját. Mindezt az utolsó két idei versenyen, Interlagosban és Abu-Dzabiban szerzett két dobogós helyezése (3. illetve 2. lett) is igazolta.

Felipe Massa ( Fotó: Photo4 / XPB Images)
Felipe Massa ( Fotó: Photo4 / XPB Images)


„Amikor munkába álltam a Williamsnél, és láttam, mennyire nyugodt ebben a közegben, már tudtam, hogy végre hozhatja majd azokat az eredményeket, amelyeket elvárhatunk tőle” – nyilatkozta a grove-iak főmérnöke az Autosportnak. „És szerintem ahogyan haladtunk előre a szezonban, ahogy egyre jobban élvezte az új közeget, ő maga is egyre jobb és jobb lett. Abu-Dzabiban véleményem szerint a legjobb Felipét láthattuk. Teljes mértékben hibátlanul versenyzett, sok információt adott, aktívan kivette a részét a taktikázásban is.”

„Megkértem a versenymérnökét, őt is kérdezze meg az utolsó gumiválasztásról (a lágyról a szuperlágy gumira váltott az utolsó etapban, mellyel megpróbálta utolérni a vezető Lewis Hamiltont – a szerk.), ő pedig minden információt megadott számára, majd Felipe közölte vele, hogy próbáljuk meg. Egy élversenyző így csinálja. Egy élversenyző részt vesz ebben és irányít. És nem csupán ilyen téren volt hibátlan: a ki- és bevezető körei, minden más is. Ez a legjobb Felipe volt” – méltatta korábbi versenymérnöke Massát.

Noha 2008 ezüstérmese már pályafutása végéhez közelít, Smedley nem hiszi, hogy ezzel le kellene írni őt. Mi több, szerinte még most, 33 évesen is képes lehet újra olyan kimagasló eredményekre, mint egykor a Ferrarival. „Az a Felipe, akit én ismerek, így versenyez, és el kell érnünk, hogy ő és a csapattársa is ilyen szinten teljesítsen minden hétvégén. Ha így versenyez és az autó is jó, nincsenek határok előtte” – vélekedett a brit.

Tovább >>>>

SUSIE WOLFF

When I’ve got my helmet on, you can’t tell my gender. Racing is unlike any other sport in that respect, it doesn’t matter if I’m a boy, girl, whatever. I have to answer the gender question in every interview I do but I focus on performance, that’s all that matters. If I didn’t do a good job in the car I wouldn’t have this opportunity with Williams.



There’s no point me dreaming of saying: “yeah I want to be on grid by 2015″. There is no space in 2015. Williams have resigned Felipe (Massa) and Valteri (Bottas) which is the right decision, they’re both great drivers. For me, it’s about looking for opportunity within the sport and within the team. I’m very proud to be a part of Williams and I have no interest in moving away. So, it involves my just knocking on doors enough times that maybe opportunity comes…

I like to be on my own before a race. I get ready early and I’m usually the first in the car. I know guys that take or wear certain items, underwear beneath their suit for example, but there’s no rituals like that for me. No music, nothing.
I have recurring nightmares of the engine starting and not having my gloves on.
But I never have fear. As soon as I had that I would stop. When you start thinking before a race about what could happen – you don’t drive on the limit and that’s when things can happen. I think we’re incredibly lucky – safety has got better and better. But, as we’ve seen recently, things can and do still happen, so we have the responsibility to be safer so these things occur less and less.

I wouldn’t say I’m a pioneer, I’ve still got a lot I want to achieve before I ever look back and am proud of what I’ve done. But, I do think what we have done at Williams has been groundbreaking in Formula One , because its made people sit up and take notice, it’s been done in the right way.

I’m not here as a marketing or publicity stunt, I had one chance and it went well, and it lead to this. I receive so many nice messages from young girls and fans about the fact I’m in Formula One and what I’m doing.

The sport is changing in a very organic way, on and off the track – there are women doing very good jobs within F1, coming to the fold because they’re passionate about sport not because they’re women. There are a lot of good women in the paddock, the engineering side, tech side, marketing side, many different areas that do a very good job and that’s a very good foundation for more to happen in the future.

Being a girl I didn’t have a role model, there wasn’t a girl who had achieved what I wanted to. I have a lot of respect for Michel Mouton, (former French rally driver and the last woman to compete in top-level rallying) I think what she achieved is special. But I’m a believer that you can learn something from every successful person, why they became successful, and certainly on the current grid there are some real standouts.

Read more>>>>>

2014. november 30., vasárnap

Williams: Massa előtt nem lesznek határok, ha úgy vezet, mint Abu Dhabiban

A brazil versenyző egy egészen remek utolsó futamot zárt idén, aminek természetesen a Williamsnél is örülnek.

Felipe Massa az utolsó ferraris éveiben gyakorlatilag csak szenvedett és levegőhöz sem jutott Fernando Alonso mellett. 2014-re az olaszok kiadták az útját, ami valószínűleg pályafutása legjobb pillanata volt, hiszen aláírhatott ahhoz a Williamshez, mely idén a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot.

Massa némileg kockáztatott ezzel, mivel 2013-ban rendkívül gyenge volt a brit istálló, de a Mercedes V6-os turbójával, az új mérnökökkel és a szintén új szerkezettel Sir Frank Williams gárdája messze versenyképesebb tudott lenni.

Felipe Massa
Felipe Massa


Felipe szezonja összességében nem volt rossz, de azt látni lehetett, hogy a finn csapattársa sokszor más szintet képviselt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tapasztalt pilótának szerencsétlenebb hétvégéi is voltak, de a nagy hajrával képes volt felzárkózni és Abu Dhabiban élete egyik legjobb futamát zárta, aminek a végén nem sokkal maradt le a győzelemről.

Rob Smedley, aki a Ferrarinál eltöltött időszak alatt nagyon jól megismerte a brazilt, a brit Autosport hasábjain azt mondta, hogy Abu Dhabiban hibátlan teljesítményt nyújtott.

„Azt hiszem, hogy Abu Dhabiban valóban a legjobb Felipét láthattuk. Abszolúte hibátlan volt az, amit nyújtott, miközben a stratégiában is érintett volt. Megkérdeztem a versenymérnökét az utolsó bokszkiállásról, és miután Felipe minden szükséges információt megkapott, azt mondta, hogy vágjunk bele.”

„Pontosan ez az, amit egy top-versenyző csinál. Egy top-versenyző igenis szerepet játszik a stratégiában. Minden területen tökéletes volt, amit csinált. Tényleg ez volt a legjobb Felipe, akit akkor láthattunk. Tudom, hogy képes ezen a szinten vezetni. Ha továbbra is ilyen autót biztosítunk számára, akkor nem lesznek határok számára, és bármit elérhet.”

Tovább>>>>

2014. november 28., péntek

A Lotus támogatójával erősített a Williams

Komoly érvágás a 2014-ben gyenge formát mutató Lotus-istálló számára: a Williams pénteken bejelentette, hogy az eddig az enstone-iakat támogató Unilever jövőre már az ő partnerükként lesz jelen a Forma–1-ben.

Azok után, hogy múlt évben több szakembert – például a mérnök Rod Nelsont vagy az informatikus Graeme Hacklandet – is elcsábította a Lotustól, a Williams most tovább folytatja „hadjáratát” az arany-fekete csapat „ellen”. A grove-i egylet ugyanis pénteken bejelentette, szerződést kötöttek az angol-holland multinacionális vállalattal, az Unileverrel, melynek márkáját, a Rexonát 2015-től autóikon reklámozzák majd.
Williams f1
Williams


A fogyasztási cikkeket gyártó cég az előző években a Lotus kiemelt szponzoraként szerepelt a Forma–1-ben, de az istálló anyagi gondjai, és a várt eredmények elmaradása miatt felröppentek olyan pletykák, hogy a társaság a jövőben a McLarenhez csatlakozik majd. Ahogy azonban kiderült, az Unilever választottja nem a wokingi gárda, hanem az a Williams-istálló lett, ami 2014-ben – lényegében a Lotus előző évi szerepét átvéve – már a közvetlen élmezőny tagjaként a nagycsapatokkal harcolt.

„A Rexona [az Unilever egyik terméke] logó megjelenik majd a 2015-ös Williams-Mercedes oldaldobozán, első vezetőszárnyán, az első lengőkarokon, valamint a csapat személyzetének ruházatán is” – áll az alakulat hivatalos közleményében.

Az egylet helyettes csapatfőnöke, Claire Williams felfedte a váltás okát is, ami szerinte nem más, mint a Williams Lotusénál sokkal hatékonyabb működése. „Fele akkora költségvetéssel érünk el eredményeket, mint a nagycsapatok” – idézte a L’Equipe a szakembert. „A Lotus teljesen más pénzügyi és operatív felépítés mellett működik, mint mi. Független istálló vagyunk, és mi vagyunk az egyetlenek, akik jelen vannak a tőzsdén. Emiatt a vállalatunk ügyei teljes mértékben átláthatóak, ami egyfajta nyugalmat ad partnereinknek.”

Tovább >>>>

David Coulthard and BBC F1 test Williams FW08 & FW36 at Silverstone

Susie Wolff feljebb lép: a Williams hivatalos tesztversenyzője lett 2015-re!

A skót versenyző jövőre két szabadedzést és két tesztnapot kap a csapattól, hogy fejlessze az FW37-et és segítsen a Williamsnek. Toto Wolff felesége tehát marad a csapatnál és még feljebb is lépett a ranglétrán.

Idén a Brit Nagydíjon és a Német Nagydíjon kapott lehetőséget, igaz, első alkalommal gyorsan véget ért a próbálkozás, köszönhetően a technikának. Tesztnapon is szerepelt, leginkább kerékcseréket gyakoroltak a segítségével. Jövőre már két tesztnap jár neki, és marad a két szabadedzés is az év folyamán. A WILLIAMS MARTINI RACING közben elkezdte keresni az utódját, aki fejlesztő versenyző lesz.
Foto: DPPI -Susie Wolff


Wolff folytatja a munkát a szimulátorban is, így a háttérből is segít az istállónak. “Ez egy újabb lépés a helyes irányba”- állapította meg Susie. “Örömmel tölt el, hogy a Williams látja a fejlődést, a kemény munkát, és a teljesítmény számít. A Williams nagyon izgalmas szakaszban van jelenleg, és fantasztikus pillanatban megyünk át 2015-be; büszke vagyok rá, hogy a csapat tagja lehetek. Arra fogom felhasználni a pozíciómat, hogy szorosan együtt dolgozzak Felipével és Valtterivel, hogy biztosra menjünk, az FW37 az FW36 erős teljesítményére fog építkezni.”

Claire Williams helyettes csapatfőnök elmondta, hogy Wolff egyre több időt töltött a volán mögött 2012. áprilisa óta, amikor csatlakozott Grove-hoz.  ”Továbbra is lenyűgöz minket erős technikai tudásával, a visszajelzéseivel, és azzal a teljesítménnyel, amit a pályán és a szimulátorban mutat.”

Tovább >>>>

2014. november 27., csütörtök

Reagált a Williams a Red Bull vádjaira

A Williams teljesítménymérnöke, Rob Smedley elismerte, minden istálló feszegeti a határokat a vezetőszárnyak hajlékonysága terén, de hangsúlyozta, csapata megoldása a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint teljesen legális volt.

Azt követően, hogy az FIA szabálytalan első légterelő miatt a Red Bull mindkét autóját kizárta a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj kvalifikációjáról, Adrian Newey, a gárda technikai igazgatója és Christian Horner, csapatfőnök kijelentették, nem az osztrák alakulat az egyetlen, aki feszegette a határokat. A főtervező elmondta: „Igazságtalanságnak éreztem [a döntést], hiszen a tárgyaláson feltettük a kezünket, és azt mondtuk a bíráknak, hogy rendben, súlyt akartunk spórolni, nem cáfoljuk. Ez egy szürke terület. Az elhajlás mértéke például a Williamshez viszonyítva sokkal-sokkal kisebb volt, és nem ők voltak az egyetlenek.”

Rob Smedley, az említett Williams-istálló teljesítménymérnöke reagált Newey kijelentésére, s megvédte csapatát. „Úgy gondolom, az FIA jó néhány vezetőszárnyat tesztelt már, így bizonyosan a miénk is közte volt. Ha pedig így van, akkor a megoldásunk sikerrel vette a vizsgálatot, és teljesen szabályszerű” – idézte az angol szakembert az Autosport. „A hétvége során beszéltünk az FIA-val, és teljesen elégedettek voltak azzal, amit csinálunk. Semmilyen szabályozást nem sértettünk meg. Nem akarom minősíteni, amit a többi csapat tesz, de annyi biztos, hogy a mi szárnyunk legális.”

Tovább >>>>
Forrás: Autosport

2014. november 25., kedd

Bottas nyerte az első tesztnapot Abu Dhabiban Raikkönen előtt!

A Williams F1 Team finn versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az első tesztnapon Abu Dhabiban, közvetlen a világbajnok honfitársa, Kimi Räikkönen előtt, aki a módosított F14-T-t vihette pályára. A McLaren-Honda napja kissé nehézre sikeredett, miután a csapat hosszú órákat volt kénytelen eltölteni a garázsban.

A Forma-1 mezőnye a Marussia kivételével ezen a héten két napot (kedd, szerda) fog tesztelni Abu Dhabiban, közvetlen az évadzáró versenyhétvége után. A csapatok számára ideálisak voltak a körülmények, és minden adott volt arra, hogy a 2015-ös kollektív tesztek előtt éles körülmények között is kipróbálják a jövő évi fejlesztéseiket.
Williams F1 Team - Bottas

Természetesen a szabályok szerint a csapatok az idei kasztnival gurulhatnak pályára, de a fejlesztéseket és a megoldásokat illetően semmilyen korlátozás nincs érvényben, így például a McLaren már a Honda csomagjával folytathatta a munkát, ami nem volt egyszerű a mérnökök számára, köszönhetően az érintett problémáknak.
A Honda motorral felszerelt McLarent Stoffel Vandoorne, a csapat hivatalos tesztpilótája tesztelte, vagy inkább tesztelte volna, miután a 22 éves belga az elektronikai gondokkal is küszködő géppel csak három kört tudott megtenni, miközben például a gyári Mercedes Nico Rosberg vezetésével 114 alkalommal hajtott körbe a Yas Marina versenypályán a világbajnok W05 Hibrid volánja mögött. Will Stevens sem panaszkodhatott, hiszen a Caterham újonca is 100 kör fölött tudott teljesíteni.
A McLarenhez hasonlóan gyenge napot zárt még a Force India, ahol Jolyon Palmer, 23 éves brit versenyző kapott lehetőséget, aki idén a GP2-ben szerzett bajnoki címet a DAMS csapat színeiben. A motorproblémás nap végén mindössze 37 kör állt az újdonsült bajnok neve mellett. A Red Bullnál és a Toro Rossónál is újoncok voltak munkában. A Formula Renault 3.5 Series bajnoka az RB10-et vitte pályára, míg a 17 esztendős Max Verstappen, aki jövőre minden idők legfiatalabb indulója lesz a Forma-1-nek, a Toro Rosso gépével gurult ki a bokszból. Carlos Sainz Jr. 100 kört teljesített és egy produktív napot tudhat maga mögött, míg Verstappen 54-nél megállt, és csak a 9. helyen zárt, addig a spanyol az 5. leggyorsabb időt futotta. Max nem sokkal a zöld jelzés után a reggeli órákban megtörte az STR-t, aminek természetesen a garázsban kevésbé örültek.
Valtteri Bottas
Valtteri Bottas
Természetesen aktív és tapasztalt F1-es versenyzők is dolgoztak a mai napon. A Williamsnél Valtteri Bottas tesztelt az FW36-tal. A finn közel 80 kört futott, és a legjobb időt autózta. A második helyen Kimi Räikkönen végzett a Ferrarival, 81 körrel a neve mellett. A finn “Jégember” társaságot is kapott a garázsban, hiszen Sebastian Vettel megjelent, aki jövőre már az olaszoknak fog versenyezni. A Red Bull szerint ezzel szabályt szegett a négyszeres világbajnok, de valószínűleg nagyon nem fogja megütni emiatt a bokáját.
Végeredmény
1Valtteri BottasWilliams-Mercedes FW361’43.39679 kör-
2Kimi RaikkonenFerrari F14 T1’43.888810.492
3Nico RosbergMercedes W051’44.5121141.116
4Jolyon PalmerForce India-Mercedes VJM071’44.516371.120
5Carlos Sainz JnrRed Bull-Renault RB101’45.3391001.943
6Will StevensCaterham-Renault CT051’45.4361012.040
7Marcus EricssonSauber-Ferrari C331’46.253952.857
8Charles PicLotus-Renault E221’46.827893.431
9Max VerstappenToro Rosso-Renault STR91’47.197543.801
10Stoffel VandoorneMcLaren-Honda MP4-29H/1X13

#picoftheday: happy

Williams F1 Team 2014
Williams F1 Team 2014