A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Williams-istálló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Williams-istálló. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 2., hétfő

A Williams technikai igazgatójának sincs kifogása 1000 lóerő ellen, de…

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds sem zárkózik el az 1000 lóerős hajtóegységek bevezetésének ötletétől, viszont szeretné figyelmeztetni a Forma-1 szabályalkotóit: a jelenlegi előírások is frissek, tehát nem biztos, hogy radikális változtatásokat kellene végrehajtani.
Bottas - FW37

A csapatvezetők és a sport irányítói az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek és egyeztettek arról, milyen irányt vegyen a Forma-1 a következő években. Úgy tűnik, a felek véleménye ezúttal több ponton is egyezik, hiszen a legtöbben nehezebbé, látványosabbá akarják tenni a sportot. A megbeszélések során felvetődött az erősebb motorok és a szélesebb gumiabroncsok alkalmazásának lehetősége is – ez a javaslat a Ferrari csapatvezetőjének, a Mercedes tanácsadójának és a Forma-1 Menedzsmentet (FOM) irányító Berne Ecclestone-nak is elnyerte tetszését.

A jerezi tesztsorozat második napján a Williams tapasztalt technikai igazgatója, Pat Symonds is kifejtette véleményét a tervezett változtatásokról. „Tetszik az 1000 lóerős motorok ötlete, és azt az elképzelést is szimpatikusnak tartom, mely szerint látványosabb autókra van szükségünk” – idézi a brit szakembert Adam Cooper Forma-1-es oldala. „Tetszik az a gondolat is, hogy minél több versenyautó legyen a rajtrácson, és jelenleg úgy vélem, ez a legfontosabb, hiszen továbbra is megfelelően kell működtetnünk a sportot, hogy a nézők is azt kapják, amit látni akarnak!”

„Néha sajnos tényleg úgy tűnhet, hogy túlságosan exkluzívak vagyunk, de én továbbra is hiszem, hogy nagyon sok dolog van, amin javíthatunk, különösen azon, ahogyan a nyilvánossággal bánunk. Én egyébként úgy vélem, hogy túlságosan korai lenne radikális változtatásokat végrehajtani, hiszen egyébként is egy új korszak kezdetén vagyunk, viszont magától a változástól sem kell félnünk” – magyarázza a tapasztalt szakember, kinek csapata tegnap mutatta be – hivatalosan is – 2015-ös autóját, ami Valtteri Bottas szerint előrelépést jelent a tavalyihoz képest.

Forrás >>>

2015. február 1., vasárnap

A Williams nem hisz a Ferrari és a McLaren által használt orr-megoldásban

A Williamsnél nem voltak elégedettek a Ferrari és a McLaren által választott megoldással, így eltérő orrkúppal vágnak neki a 2015-ös idénynek. A grove-iak a tavalyi autó erősségeire építettek az FW37-essel, és jelentős előrelépést várnak aerodinamikai téren.

Tavalyi remeklése után idén bizonyítania kell a Williamsnek, hogy felnőtt a feladathoz, s hosszabb távon is képes megvetni a lábát az élmezőnyben. A csapat már múlt héten közzétett számítógépes grafikákat 2015-ös autójáról, ám azt versenyzői, Felipe Massa és Valtteri Bottas ma Jerezben a teszt előtt hivatalosan is leleplezték.

FW37
FW37


Az FW37-es sokban hasonlít elődjére, a csapat elmondása szerint igyekeztek is építeni a 2014-es modell erősségeire. Kis légellenállás, magas végsebesség, jó fogyasztási mutatók, fékstabilitás, megfelelő tapadás – ezek azok a tulajdonságok, amelyeket szerettek volna megtartani. S emellett komoly előrelépést akartak elérni az aerodinamika, a leszorítóerő terén.

Utóbbi cél elérését megnehezítették a 2015-ös új orrszabályok, melynek következtében csaknem 10%-os leszorítóerő-veszteséget kellett kompenzálniuk. „Sok időnkbe telt, mire visszanyertük az elveszített leszorítóerőt. Meglepett minket, mekkora feladat ez” – ismerte el Pat Symonds, a csapat technikai igazgatója.

A Williams a tesztfázisban több orrmegoldást is kipróbált, mire eljutott a mostani verzióhoz. Elmondásuk szerint a Ferrarinál vagy a McLarennél is látott, hosszabbra nyúló orrkúpot is tesztelték – de az eredmények nem győzték meg őket. „Az ilyen hosszú orral nem tudtunk zöldágra vergődni. Nálunk a rövidebb változat működött” – árulja el Rob Smedley, az istálló főmérnöke. Az Auto Motor und Sport pedig hozzáteszi, hogy a törésteszt sikeres teljesítéséhez a csapatnak egy 5 centiméter hosszúságú nyúlványt is ki kellett alakítania az orron, mely amúgy a Mercedes tavalyi megoldására hajaz.

A grove-iak a megoldásnak köszönhetően meglehetősen nagy helyet tudtak kialakítani az első szárnyat tartó két pillér között, s ezáltal nagy mennyiségű levegőt tudnak az autó alá terelni. Hasonló elvet követnek ezzel, mint a Red Bull. Mivel a megoldás az autó hátuljának viselkedésére is kihatással lesz, várhatóan a vezethetőség is megváltozik.

Az új autó oldaldobozai igen karcsúcsra sikeredtek, az Auto Motor und Sport pedig a borítás egy különlegességére is felhívta a figyelmet: a váltót egy, a felszín alatt megfigyelhető második borítással is ellátták, melynek a felső résszel való találkozásánál lép ki a forró levegő a motortérből. Ezt a kialakítást már tavaly is alkalmazta a csapat, viszont egyetlen rivális sem másolta még le azt.

Az átlagtól eltérő utat járt a csapat a hátsó szárny rögzítése terén is. Sokakkal ellentétben ők nem alkalmaznak középső tartópillért, ehelyett a két véglap rögzíti a szárnyat az autóhoz, s a diffúzor felett keresztben egy további szárnyelemet helyeztek el. Ezt, az általuk tavaly is alkalmazott megoldást idén a McLaren is átvette.

A Williams számára nem lesz egyszerű feladat javítani a tavalyi konstruktőri harmadik helyezésen, de talán megtartani sem.

Tovább >>>>
Forrás: Auto Motor und Sport, Williams

2014. december 22., hétfő

Jövőre minden felgyorsul a Williamsnél

Újra a világbajnoki címért akart harcolni a Williams. Rob Smedley, az istálló teljesítménymérnöke úgy saccolja, csapata jelenleg az ehhez szükséges út 30%-ánál tart.

A brit szakember tavaly télen hagyta el a Ferrarit a grove-i alakulat kedvéért, azzal a nem titkolt céllal, hogy visszasegítse a szebb napokat is megélt istállót az élre. A döntés egyelőre helyesnek bizonyult, hiszen a gárda komoly fejlődésen ment keresztül, az idei szezonban pedig már a konstruktőri világbajnokság 3. helyén végzett. A negyvenegy esztendős mérnök azonban elárulta, csapata végső célja a világbajnoki cím elhódítása – bár hozzátette, még igencsak az út elején járnak.

„Azt hiszem, olyan 30% körül tarthatunk” – idézte Smedley-t a Crash.net. „Úgy gondolom elég jól összeraktuk és megszerveztük a műszaki személyzetet, de soha senki nem gondolta azt, hogy ezzel vége a munkának és a tanulásnak. Teljesen világos, hogy képesek vagyunk fejlődni ott, ahol arra szükség van. Megerősítettük a csapatunkat, így már csak a megfelelő lépéseket kell megtennünk, hogy előrébb jussunk. Hosszú utat kell bejárnunk onnan, ahol év elején tartottunk, odáig, hogy világbajnoki címet nyerjünk, de most úgy gondolom, nagyjából az út 25-30%-ánál tartunk.”

Smedley hozzátette, a Williams idei remek szereplése jó kiindulópontot biztosít számukra a sikeres továbblépés felé. „Nagyszerű csapatot raktunk össze, és az alapokat már lefektettük. Ez egy hosszú folyamat volt, olyasmi, mint mikor házat építesz. Először az alapot csinálod meg, de úgy tűnik, mintha egy örökkévalóságig tartana. Olyankor azt mondod magadban: a fenébe is, miért nem történik semmi? De aztán ha egyszer elkészült az alap, az hirtelen mindennek formát ad.”

„Most már fel tudjuk gyorsítani a fejlesztés ütemét. Minden sokkal sebesebben fog történni, hiszen egy éve együtt dolgozunk, így már mindannyian értjük, mit csinálunk és mi a szerepünk az egészben. Úgy vélem a következő szezon végére már az utunk 70-80%-ánál tartunk majd” – fejtette ki véleményét Smedley.

Forrás >>>

2014. december 19., péntek

Massa részben új szerelői csapatot kaphat 2015-re a Williamsnél

Felipe Massa megnyugodhat, mivel 2015-től valószínűleg messze jobbak lehetnek a kiállásai a Williamsnél.

Az idei szezonban (is) Massa egy igazi hullámvasútra ült fel. Hol ő hibázott, vagy nyújtott gyengébb teljesítményt, hol pedig a bokszutcában dolgozó csapata mondhatta el ugyanezt magáról.

Ezek a hibák sokszor pontokba kerültek a brazilnak, aki azonban egy nagy hajrával sokat visszahozott és összességében egy sikeresebb idényt tudhat maga mögött a Forma-1-ben.


A Williams ígéretet tett arra a brazilnak, hogy 2015-től a csapata jobb munkát fog végezni, hasonlóan mint a szomszédban Valtteri Bottasnál, akinek érezhetően hatékonyabb szerelői vannak.

Ez egyúttal új embereket is jelenthet Massának, aki már többször kifogásolta, hogy a bokszutcában sokszor nem megy minden úgy számára, mint azt alapesetben el lehetne várni egy olyan profi istállónál, mint a Williams.

Forrás >>>>>>

2014. december 9., kedd

Massa: Ma már sokkal jobban tisztelem az életet

A 2008-as szezon ezüstérmese, Felipe Massa nyolc év után hagyta el a Ferrarit és csatlakozott Sir Frank Williams alakulatához – a brazil versenyző kivirágzott új csapatánál, ahol többször eredményei is „korábbi önmagát” idézték. Az F1 Racing legutóbbi számában a szurkolók faggatták a tizenegyszeres futamgyőztest; az interjú során könnyedebb és komolyabb témák is felmerültek.

Igaz, hogy megérzed a különböző ételek illatát, miközben a pályán vezetsz? (Jonathan Simon, Ausztrália)

FelipeMassa: Igen, ez igaz. Néha barbecue illatot érzek, néha valami egészen más ételét. De ez nagyban függ a versenyhelyszíntől is. Vannak olyan pályák, ahol a főlelátó olyan messze van a célegyenestől, hogy az illatok nem terjednek odáig. Más helyszíneken viszont határozottan. Ilyenkor meg is éhezem kissé.

Az, hogy a Williamshez igazoltál, életed legjobb döntése volt? (Leslie Bray, Egyesült Királyság)

FM: Inkább úgy mondanám, hogy egyike a legjobbaknak. Szükséges lépés volt, és egészen biztos voltam benne, hogy ez a legjobb döntés. Törtem kicsit a fejem, gondolkodtam a Forma–1 új szabályain, és arra jutottam, hogy a Williams lesz a legmegfelelőbb. Most már látom, hogy igazam volt.

Melyik a kedvenc pályád, és miért? (Luis Gonzalez Cos, Mexikó)

FM: A régi-típusú pályákat szeretem, mint amilyen Spa, Szuzuka, vagy épp a gyors kanyarokkal teletűzdelt Silverstone. A szuzukai első szektor egészen elképesztő, igazi élmény ott vezetni. Spa jobb volt a múltban, de az új autókkal az Eau Rouge sokkal nagyobb kihívást jelent, mint pár éve.

Mennyire voltál dühös, mikor a 2010-es Német Nagydíjon a csapat arra utasított, hogy engedd el Fernando Alonsót? (Timothy Eichman, Egyesült Királyság)

FM: Csalódott voltam. Életem egyik legszomorúbb pillanata volt az. Sohasem számítasz rá, hogy ilyesmi megtörténik, főleg nem akkor, amikor jó munkát végzel. Pályafutásom legrosszabb napja volt. Átélni ezt mélységesen szomorú. Persze nemcsak nekem és a csapatnak, hanem mindenki másnak is.

Gondolod, hogy a 2009-es Hungaroringen történt baleseted bizonyos mértékben befolyásolta a teljesítményedet? Mit mondanál most, újra csúcsformában vagy? (Andy Kingham, Egyesült Királyság)

FM: Nem hiszem, hogy befolyásolta volna. Nagyon nehéz volt otthon ülni és várni, mikor térhetek vissza, de most már itt vagyok, és mindent ugyanúgy csinálok, mint előtte. Az egyetlen, ami megváltozott az, hogy ma már sokkal jobban tisztelem az életet. Mielőtt átélsz egy ilyen balesetet, azt gondolod, hogy veled sosem történhet hasonló. Aztán rájössz, hogy bárkivel megtörténhet.

Volt valaha komoly vita közted és Rob Smedley [Massa korábbi versenymérnöke] között? (Gary Reeves, Egyesült Királyság)

FM: Számtalanszor. Jó -, és rossz értelemben egyaránt. Nem emlékszem mindegyikre, de jó párszor megtörtént. Hosszú ideje dolgozunk együtt, így elkerülhetetlenek a viták. Néha neki volt igaza, én pedig nem láttam be ezt, máskor pedig pont fordítva. Azonban fontos, hogy hatékony munkát végezzünk, így mindig megbeszéljük a vitás eseteket.

Hogyan tudtál olyan gyorsan reagálni Kimi [Räikkönen] közeledő autójára mikor Silverstone-ban éppen eléd csúszott vissza a pályára? (Howard Bretman, Egyesült Államok)

FM: Nem tudom. Amikor fékeztem és elfordítottam a kormányt az csak egy ösztönös reakció volt. Egy ilyen esetnél ez már azelőtt megtörténik, hogy elkezdenél gondolkodni rajta. Mindenesetre működött. Senki sem sérült meg, és ez a legfontosabb.

Mit gondolsz, befolyásoltad valamennyire Rob Smedley döntését, hogy ő is a Williamst válassza? (Toni Rhodes, Egyesült Királyság)

FM: Nem hiszem. Rob már azelőtt megkezdte a tárgyalásokat a Williamsszel, mielőtt én megtettem volna ugyanezt. Mindig pozitívan beszélt a csapatról és sokat emlegette őket. Mondott pár érdekes dolgot, ami segített meghoznom a döntésemet. Azt hiszem, mindketten váltani akartunk. Az járt a fejemben, hogy egy olyan istállóhoz akarok menni, ahol sikeres lehetek és ahol megfelelő munkát végezhetek. És úgy vélem, Rob is ugyanezt gondolta.



Túl vagy 200 nagydíjon, és még mindig nagyon jól vezetsz. Gondolod, hogy megdöntheted Rubens Barrichello rekordját, aki a legtöbb futamon rajthoz álló versenyző jelenleg? [322 start] (Peter Wright, Egyesült Királyság)

FM: Persze, miért is ne?

Miközben Alonsót előzöd, van benned kísértés, hogy megmutasd mennyire dühös vagy rá? (Mark Vine, Egyesült Királyság)

FM: [Nevet] Mindig nagyszerű élmény megelőzni Alonsót, hiszen ő egy erős, versenyképes pilóta. De ez nem csak rá igaz. Ha Hamiltont vagy Vettelt előzöm, az is extra élvezettel jár. De igen, nagyon boldog vagyok, mikor lehagyom Fernandót…

Mit éreztél, mikor kiderült Nelson Piquet junior botrányos ügye? [2008 Szingapúr] (Antonio Rodriguez, Puerto Rico)

FM: Mélységesen csalódott voltam. Ez az eset volt az oka annak, hogy elveszítettem a világbajnoki címet. Nem volt sportszerű verseny, meghamisították az eredményt. Legjobban viszont azért vagyok csalódott, mert utólag senki nem tett semmit.

2014. december 5., péntek

Williams: Jó a harmadik hely, de győzni szeretnénk!

A Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams természetesen örül annak, hogy csapata – 1997 után először – le tudta győzni a Ferrarit, és az is örömmel tölti el, hogy az istálló bekerült a legjobb három közé, viszont már csak a következő lépésre, azaz a győzelemre gondol.


Williams F1
Williams F1

A nagy múltú brit alakulat tavaly kilencedik lett a gyártók bajnokságában, az szezon során pedig mindössze 5 világbajnoki egységet gyűjtött. Az új évad előtt azonban több neves szakemberrel is megegyezett és motorszállítói szerződést kötött a Mercedesszel (később kiderült, ez a lépés kulcsfontosságú volt, hiszen az új szabályokhoz a németek alkalmazkodtak legjobban).

Az átalakításnak végül meglett az eredménye, hiszen a Williams 2014-ben harmadik lett az összetettben. Sir Frank Williams alakulata 2003 óta nem végzett ennyire előkelő pozícióban (akkor még a BMW partnereként második lett a bajnokságban), a szezont tehát a vezetők is sikerként könyvelték el, most viszont már csak a folytatásra összpontosítanak.

 „Boldogok vagyunk, amiért meg tudtuk szerezni a harmadik helyet, de sok dolgunk van még” – idézi az Autosport az istálló alapítójának lányát, Claire Williamst. „Frank viszont mindig azt mondja: miért örülünk ennyire egy harmadik helynek? Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk” – folytatja a helyettes csapatvezető. „Nagyon keményen kell dolgoznunk a téli hónapokban és a folytatásban is a helyes irányba kell haladunk. Reméljük, hogy csökkenthetjük lemaradásunkat a Mercedes gyári csapatával szemben, miközben a többiek nem tudnak utolérni bennünket, tehát a folytatásban fel tudjuk majd venni a harcot a Mercedesszel” – tűzi ki a célokat Williams, kinek csapata sokak szerint elsősorban a Mercedesnek köszöneti előrelépését, ő azonban más tényezőket is fontosnak tart.

Tovább >>>>



2014. november 30., vasárnap

Williams: Massa előtt nem lesznek határok, ha úgy vezet, mint Abu Dhabiban

A brazil versenyző egy egészen remek utolsó futamot zárt idén, aminek természetesen a Williamsnél is örülnek.

Felipe Massa az utolsó ferraris éveiben gyakorlatilag csak szenvedett és levegőhöz sem jutott Fernando Alonso mellett. 2014-re az olaszok kiadták az útját, ami valószínűleg pályafutása legjobb pillanata volt, hiszen aláírhatott ahhoz a Williamshez, mely idén a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot.

Massa némileg kockáztatott ezzel, mivel 2013-ban rendkívül gyenge volt a brit istálló, de a Mercedes V6-os turbójával, az új mérnökökkel és a szintén új szerkezettel Sir Frank Williams gárdája messze versenyképesebb tudott lenni.

Felipe Massa
Felipe Massa


Felipe szezonja összességében nem volt rossz, de azt látni lehetett, hogy a finn csapattársa sokszor más szintet képviselt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tapasztalt pilótának szerencsétlenebb hétvégéi is voltak, de a nagy hajrával képes volt felzárkózni és Abu Dhabiban élete egyik legjobb futamát zárta, aminek a végén nem sokkal maradt le a győzelemről.

Rob Smedley, aki a Ferrarinál eltöltött időszak alatt nagyon jól megismerte a brazilt, a brit Autosport hasábjain azt mondta, hogy Abu Dhabiban hibátlan teljesítményt nyújtott.

„Azt hiszem, hogy Abu Dhabiban valóban a legjobb Felipét láthattuk. Abszolúte hibátlan volt az, amit nyújtott, miközben a stratégiában is érintett volt. Megkérdeztem a versenymérnökét az utolsó bokszkiállásról, és miután Felipe minden szükséges információt megkapott, azt mondta, hogy vágjunk bele.”

„Pontosan ez az, amit egy top-versenyző csinál. Egy top-versenyző igenis szerepet játszik a stratégiában. Minden területen tökéletes volt, amit csinált. Tényleg ez volt a legjobb Felipe, akit akkor láthattunk. Tudom, hogy képes ezen a szinten vezetni. Ha továbbra is ilyen autót biztosítunk számára, akkor nem lesznek határok számára, és bármit elérhet.”

Tovább>>>>

2014. november 27., csütörtök

Reagált a Williams a Red Bull vádjaira

A Williams teljesítménymérnöke, Rob Smedley elismerte, minden istálló feszegeti a határokat a vezetőszárnyak hajlékonysága terén, de hangsúlyozta, csapata megoldása a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint teljesen legális volt.

Azt követően, hogy az FIA szabálytalan első légterelő miatt a Red Bull mindkét autóját kizárta a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj kvalifikációjáról, Adrian Newey, a gárda technikai igazgatója és Christian Horner, csapatfőnök kijelentették, nem az osztrák alakulat az egyetlen, aki feszegette a határokat. A főtervező elmondta: „Igazságtalanságnak éreztem [a döntést], hiszen a tárgyaláson feltettük a kezünket, és azt mondtuk a bíráknak, hogy rendben, súlyt akartunk spórolni, nem cáfoljuk. Ez egy szürke terület. Az elhajlás mértéke például a Williamshez viszonyítva sokkal-sokkal kisebb volt, és nem ők voltak az egyetlenek.”

Rob Smedley, az említett Williams-istálló teljesítménymérnöke reagált Newey kijelentésére, s megvédte csapatát. „Úgy gondolom, az FIA jó néhány vezetőszárnyat tesztelt már, így bizonyosan a miénk is közte volt. Ha pedig így van, akkor a megoldásunk sikerrel vette a vizsgálatot, és teljesen szabályszerű” – idézte az angol szakembert az Autosport. „A hétvége során beszéltünk az FIA-val, és teljesen elégedettek voltak azzal, amit csinálunk. Semmilyen szabályozást nem sértettünk meg. Nem akarom minősíteni, amit a többi csapat tesz, de annyi biztos, hogy a mi szárnyunk legális.”

Tovább >>>>
Forrás: Autosport