Tavaly sokak legnagyobb meglepetésére az istálló visszatért az élmezőnybe, éppen ezért a 2015-ös évad előtt már magasabbak az elvárások a gárdával szemben, a Williams helyettes csapatvezetője azonban kijelentette, az egylet nem fog elszállni a sikerektől, noha világos célokkal rendelkezik.
Sir Frank Williams csapata az utóbbi idők legeredményesebb szezonját zárta 2014-ben: az egylet a konstruktőri világbajnokság harmadik helyén végzett. A csapat brazil pilótája, Felipe Massa – a Mercedes versenyzői mellett egyedüliként – rajtelsőséget is szerzett, a Williams autóját pedig a szezon végén sokan a mezőny második legjobb autójának tartották. A tavaly szezon tehát sikeres volt, a csapat viszont nem fog elszállni magától, sőt a folytatásban is megvalósítható terveket tűz ki maga elé – jelentette ki Claire Williams.
„Reális tervek… mi itt a Williamsnél mindig realisták voltunk, így most sem szállt a fejünkbe a dicsőség” – mondta az alapító lánya az Esquire-nek. „Nagy előrelépéseket tettünk tavaly, most pedig az a feladatunk, hogy erre építve még tovább fejlődjünk. Azért vagyunk a Forma-1-ben, hogy győzzünk, viszont 2014-ben ezt nem sikerült megtennünk. Éppen ezért egyértelmű törekvésünk, hogy idén már futamokat nyerjünk, később pedig még tovább javuljunk. Egyre közelebb akarunk kerülni a közvetlen élmezőnyhöz, hogy egy napon ismét a világbajnoki címért küzdhessünk majd. Fejlődés. Ezzel az egy szóval tudnám összefoglalni a céljainkat.”
Williams örömmel vette tudomásul, hogy Abu-dzabi Nagydíjon végre beérett a gyümölcse annak a munkának, amit a csapat az elmúlt másfél évben végzett. „Nagyon kemény menet volt. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt 18 hónapban azért, hogy az istállót újra visszatereljük a megfelelő mederbe. Mindkét pilótánk megtett mindent, ami ahhoz kellett, hogy megszerezhessük a konstruktőri harmadik helyet. Az abu-dzabi futam volt a legfantasztikusabb verseny, amit valaha átéltem, ráadásul Felipe és Valtteri is dobogóra állhatott. Mindent elértünk, amit akartunk, így ez a legjobb emlékem.”
Forrás>>>>
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: and Bottas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: and Bottas. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. január 19., hétfő
2014. december 23., kedd
F1 Driver of the Year 2014: 3rd - Valtteri Bottas
3rd – Valtteri Bottas
Average poll score out of ten: 7.7
Team: Williams Martini Racing
Car: Williams Mercedes FW36
Wins: 0
Podiums: 6
Poles: 0
Fastest Laps: 1
Best Finish 2nd
Championship points: 186
Championship position: 4th out of 23 Valtteri Bottas' breakthrough season will have been helped by having such a competitive car, but the young Finn showed he was fully prepared to make the best use of it this year.
9th in last year's poll, Bottas had already signalled his potential to the F1 world in his debut season. However, the immediate signs were that he was still inconsistent as an almost certain maiden podium escaped him when he hit the wall in Australia, with Bottas still able to finish fifth despite the subsequent puncture.
![]() |
| Bottas & Raikonnen |
Three times in the opening seven races Bottas managed to qualify on the second row, but Williams was struggling to get the most out of the FW36 and the highest finish remained P5. Then came Austria, where Bottas was disappointed to miss out on pole to team-mate Felipe Massa, but converted second on the grid in to his first podium.
It marked the start of an impressive run of form, with Bottas turning 16th on the grid at Silverstone in to second place, and then following that performance with another P2 in Germany as he withstood late pressure from Lewis Hamilton. More podiums were to follow in Belgium, Russia and Abu Dhabi, while his qualifying performances – Bottas started from the front two rows in 10 of the final 13 races – marked him out as both scintillating over one lap and consistent in the race.
Given the right car, wins beckon in 2015.
Valtteri Bottas in the Crash.net F1 Driver of the Year
Top 10 F1 Driver of the Year 2013: 9th
Top 10 F1 Driver of the Year 2012: N/A
Top 10 F1 Driver of the Year 2011: N/A
Top 10 F1 Driver of the Year 2010: N/A
Top 10 F1 Driver of the Year 2009: N/A
Link >>>>>>>>>>
2014. december 5., péntek
Williams: Jó a harmadik hely, de győzni szeretnénk!
A Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams természetesen örül annak, hogy csapata – 1997 után először – le tudta győzni a Ferrarit, és az is örömmel tölti el, hogy az istálló bekerült a legjobb három közé, viszont már csak a következő lépésre, azaz a győzelemre gondol.
A nagy múltú brit alakulat tavaly kilencedik lett a gyártók bajnokságában, az szezon során pedig mindössze 5 világbajnoki egységet gyűjtött. Az új évad előtt azonban több neves szakemberrel is megegyezett és motorszállítói szerződést kötött a Mercedesszel (később kiderült, ez a lépés kulcsfontosságú volt, hiszen az új szabályokhoz a németek alkalmazkodtak legjobban).
Az átalakításnak végül meglett az eredménye, hiszen a Williams 2014-ben harmadik lett az összetettben. Sir Frank Williams alakulata 2003 óta nem végzett ennyire előkelő pozícióban (akkor még a BMW partnereként második lett a bajnokságban), a szezont tehát a vezetők is sikerként könyvelték el, most viszont már csak a folytatásra összpontosítanak.
„Boldogok vagyunk, amiért meg tudtuk szerezni a harmadik helyet, de sok dolgunk van még” – idézi az Autosport az istálló alapítójának lányát, Claire Williamst. „Frank viszont mindig azt mondja: miért örülünk ennyire egy harmadik helynek? Azért vagyunk itt, hogy nyerjünk” – folytatja a helyettes csapatvezető. „Nagyon keményen kell dolgoznunk a téli hónapokban és a folytatásban is a helyes irányba kell haladunk. Reméljük, hogy csökkenthetjük lemaradásunkat a Mercedes gyári csapatával szemben, miközben a többiek nem tudnak utolérni bennünket, tehát a folytatásban fel tudjuk majd venni a harcot a Mercedesszel” – tűzi ki a célokat Williams, kinek csapata sokak szerint elsősorban a Mercedesnek köszöneti előrelépését, ő azonban más tényezőket is fontosnak tart.
Tovább >>>>
![]() |
| Williams F1 |

Címkék:
2014,
2015,
and Bottas,
Auto Motor und Sport,
by the Williams,
Claire,
Claire Williams,
F1,
Williams F1 Team 2014,
Williams Martini Racing,
Williams-istálló,
Williams-Mercedes FW36
2014. december 1., hétfő
Video: Williams drivers Massa and Bottas drive historic F1 cars
Felipe Massa and Valtteri Bottas had the chance to try out some historic Williams Formula 1 machinery at Silverstone during the team's annual partner day.
The Williams-Renault FW18 that Jacques Villeneuve drove to wins at the Hungaroring, Silverstone and Estoril in 1996, the Cosworth-engined car driven to victory by Keke Rosberg in Monaco in 1983 and the current FW36 made a huge impression during the event.
This new video reveals just how much the team's race drivers, and testers Susie Wolff and Felipe Nasr, enjoyed the experience.

drive,
drivers,
F1 cars,
Felipe Nasr,
historic,
Keke Rosberg,
Massa,
Susie Wolff,
Williams,
Williams-Renault FW18
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)