A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dobogó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dobogó. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 16., hétfő

Massa: Harcban vagyunk

Felipe Massa, a Williams versenyzője ugyan elveszítette dobogós pozícióját a futamon, egyáltalán nem csalódott, hiszen az autóval kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.
Massának nem sikerült dobogóra állnia a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, habár a harmadik rajtkockából vágott neki a versenynek.
A brazil pilóta elmondta, az előzetes céljuk a pontgyűjtés volt, így ebből a szempontból egyáltalán nem lehetnek csalódottak, azonban mindenképpen sajnálja, hogy a bokszkiállását követően beszorult Ricciardo mögé, ahol a harmadik helyet jelentő másodperceket veszített.
"A mai napnak az volt a célja, hogy sok pontot gyűjtsünk és igazoljuk, hogy egy versenyképes autónk van" - kezdte Massa.
Massa lecsúszott a dobogóról, de összességében nem csalódott.
"Ezt bőven sikerült elérnünk, szóval ez egy pozitív kezdet. Az egyetlen kiábrándító dolog az volt számunkra, amikor Vettel megelőzött, mivel az első kiállásom után, a kivezető körömön másfél másodpercet veszítettem Ricciardo mögött, amely elég volt ahhoz, hogy elveszítsem a pozícióm."
A Williams pilótája úgy nyilatkozott, nagyon pozitív érzései vannak az autóval kapcsolatban, amely igazán versenyképes és remek teljesítményt nyújtott.
"Hiszek a csapatban és az autóban és úgy kell Malajziára tekintenünk, hogy igazán harcban vagyunk."

2015. február 4., szerda

Massa: Egy győzelmet szerezhetünk!

2015. február 04. 13:25 Forrás: F1Fanatic

Az újjászületett Williams már készen áll arra, hogy a győzelem megszerzéséért harcoljon – jelentette ki a csapat brazil versenyzője, Felipe Massa. A korábbi bajnoki ezüstérmes a teszteken eddig jól szereplő Ferrari esélyeiről is beszélt.
Felipe Massa (Fotó: Batchelor / XPB Images)
Felipe Massa (Fotó: Batchelor / XPB Images)


Massa kedden próbálhatta ki először a Williams 2015-ös versenygépét, amiről csapattársához, Valtteri Bottashoz hasonlóan rendkívül pozitívan nyilatkozott. A csapat hivatalos közleményében elsősorban annak egyensúlyát dicsérte, majd kihangsúlyozta „nagyon jól érezte magát az FW37-esben”. A brazil nemcsak a versenyautó miatt bizakodó, hanem a csapat miatt is, elmondása szerint ugyanis a Williams sokkal motiváltabbá, sokkal összeszedettebbé vált az elmúlt 12 hónapban – erről egyébként kedden az istálló másik versenyzője is beszélt.

„Ez már egy másik csapat!” – idézi Massa szavait az F1Fanatic. „Egy sokkal jobb csapat, most sokkal felkészültebbek vagyunk és lényegesen tapasztaltabbak. Tehát minden más, jobb formában vagyunk, mint voltunk a tavalyi szezon kezdetén. 2014-ben nagyszerű versenyautónk volt és a szezon is fantasztikusan alakult, sőt a fejlesztések is csodálatosak voltak, de úgy érzem, most még felkészültebbek vagyunk, ami alapvetően nagyon jó dolog!” – folytatja a 33 éves sportember.

Sir Frank Williams csapata tavaly hatalmas előrelépést tett, a mezőny végéről ugyanis sikerült visszatérniük a legjobbak közé. A szezon során 9 dobogós helyezést szereztek, és volt, hogy a futamgyőzelem megszerzéséhez is közel kerültek. Massa úgy érzi, 2015-ben hasonló körülmények között már el is hódíthatják azt a bizonyos győzelmet. „Azt hiszem, ez lehetséges! Nem sok versenyt nyerhetünk meg, de egyet talán igen. Jobban érzem magam a versenyautóban, mint a tavalyi szezon végén, és szerintem most ez a legfontosabb az összes létező szempont közül. Valtteri is ezt mondta mindkét tesztnap után. Azt hiszem, ez az első lépés afelé, hogy egy jobban kezelhető autónk legyen".

Tovább >>>>