2014. november 25., kedd

Bottas nyerte az első tesztnapot Abu Dhabiban Raikkönen előtt!

A Williams F1 Team finn versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak az első tesztnapon Abu Dhabiban, közvetlen a világbajnok honfitársa, Kimi Räikkönen előtt, aki a módosított F14-T-t vihette pályára. A McLaren-Honda napja kissé nehézre sikeredett, miután a csapat hosszú órákat volt kénytelen eltölteni a garázsban.

A Forma-1 mezőnye a Marussia kivételével ezen a héten két napot (kedd, szerda) fog tesztelni Abu Dhabiban, közvetlen az évadzáró versenyhétvége után. A csapatok számára ideálisak voltak a körülmények, és minden adott volt arra, hogy a 2015-ös kollektív tesztek előtt éles körülmények között is kipróbálják a jövő évi fejlesztéseiket.
Williams F1 Team - Bottas

Természetesen a szabályok szerint a csapatok az idei kasztnival gurulhatnak pályára, de a fejlesztéseket és a megoldásokat illetően semmilyen korlátozás nincs érvényben, így például a McLaren már a Honda csomagjával folytathatta a munkát, ami nem volt egyszerű a mérnökök számára, köszönhetően az érintett problémáknak.
A Honda motorral felszerelt McLarent Stoffel Vandoorne, a csapat hivatalos tesztpilótája tesztelte, vagy inkább tesztelte volna, miután a 22 éves belga az elektronikai gondokkal is küszködő géppel csak három kört tudott megtenni, miközben például a gyári Mercedes Nico Rosberg vezetésével 114 alkalommal hajtott körbe a Yas Marina versenypályán a világbajnok W05 Hibrid volánja mögött. Will Stevens sem panaszkodhatott, hiszen a Caterham újonca is 100 kör fölött tudott teljesíteni.
A McLarenhez hasonlóan gyenge napot zárt még a Force India, ahol Jolyon Palmer, 23 éves brit versenyző kapott lehetőséget, aki idén a GP2-ben szerzett bajnoki címet a DAMS csapat színeiben. A motorproblémás nap végén mindössze 37 kör állt az újdonsült bajnok neve mellett. A Red Bullnál és a Toro Rossónál is újoncok voltak munkában. A Formula Renault 3.5 Series bajnoka az RB10-et vitte pályára, míg a 17 esztendős Max Verstappen, aki jövőre minden idők legfiatalabb indulója lesz a Forma-1-nek, a Toro Rosso gépével gurult ki a bokszból. Carlos Sainz Jr. 100 kört teljesített és egy produktív napot tudhat maga mögött, míg Verstappen 54-nél megállt, és csak a 9. helyen zárt, addig a spanyol az 5. leggyorsabb időt futotta. Max nem sokkal a zöld jelzés után a reggeli órákban megtörte az STR-t, aminek természetesen a garázsban kevésbé örültek.
Valtteri Bottas
Valtteri Bottas
Természetesen aktív és tapasztalt F1-es versenyzők is dolgoztak a mai napon. A Williamsnél Valtteri Bottas tesztelt az FW36-tal. A finn közel 80 kört futott, és a legjobb időt autózta. A második helyen Kimi Räikkönen végzett a Ferrarival, 81 körrel a neve mellett. A finn “Jégember” társaságot is kapott a garázsban, hiszen Sebastian Vettel megjelent, aki jövőre már az olaszoknak fog versenyezni. A Red Bull szerint ezzel szabályt szegett a négyszeres világbajnok, de valószínűleg nagyon nem fogja megütni emiatt a bokáját.
Végeredmény
1Valtteri BottasWilliams-Mercedes FW361’43.39679 kör-
2Kimi RaikkonenFerrari F14 T1’43.888810.492
3Nico RosbergMercedes W051’44.5121141.116
4Jolyon PalmerForce India-Mercedes VJM071’44.516371.120
5Carlos Sainz JnrRed Bull-Renault RB101’45.3391001.943
6Will StevensCaterham-Renault CT051’45.4361012.040
7Marcus EricssonSauber-Ferrari C331’46.253952.857
8Charles PicLotus-Renault E221’46.827893.431
9Max VerstappenToro Rosso-Renault STR91’47.197543.801
10Stoffel VandoorneMcLaren-Honda MP4-29H/1X13

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése