2015. február 19., csütörtök

Ütközés a teszten: Wolff és Nasr összetörte egymás autóját...

Elég ritkán láthatunk példát arra, hogy két versenyző sima tesztelés közben ütközik össze egymással, de a barcelonai első nap bizonyította, még ilyen körülmények között is történhetnek balesetek. A gyakorlás első napjának délutánján meglehetősen sokáig lengtek a piros zászlók, miután az 5-ös kanyar bukóterében két összetört autó állt meg. A Williamst tesztelő Susie Wolff és a Sauber versenyzője, Felipe Nasr voltak részesei a meglehetősen furcsa incidensnek.

Eleinte a helyszíni tudósítok sem tudták pontosan megmondani, mi is történhetett, később azonban a két csapat beszámolójából kiderült, a versenyzők félreértették egymást. A Williamsnél azt mondták, hogy Wolff éppen egy lassú kivezető körön volt, amikor brazil kollégája (tavaly még mindketten a grove-iaknál voltak tesztversenyzők) nagy sebességgel meg akarta előzni őt. A Saubernél mindeközben azt is elárulták, hogy Nasr a külső íven szeretett volna elmenni a Williams mellett, ám miközben Wolff a fékezéskor még nyitva hagyta neki a „kaput”, addig nem sokkal később mégis keresztezte az ő útját. A versenyzőnő Nasrnak azt mondta, nem vette őt észre a visszapillantóban.


A Sky Sports ugyanakkor azt írja, Wolff nem érzi felelősnek magát a történtekért, s a brit lap szerint Nasr tért át a versenyívre a féktávon, miután előtte külső íven próbálkozott a négyes fordulóból való kigyorsítást követően.

Akármelyikük is hibázott, csapataik dolgát semmiképp sem könnyítették meg. A gumifal közelében kikötő Saubernek a hírek szerint a jobb hátsó felfüggesztése, a hátsó szárnya és a váltója is megsérült, így ők ma már aligha folytathatják a munkát. A Williams mindeközben még vizsgálja a károkat, autójuknak az első része sérült meg.
Susie crash


Wolff az ütközésig egyébként 83 kört teljesített, s a mezőny legszorgosabb tagja volt.

Forrás: Sky Sport, Auto Motor und Sport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése