2015. február 2., hétfő

A Williams technikai igazgatójának sincs kifogása 1000 lóerő ellen, de…

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds sem zárkózik el az 1000 lóerős hajtóegységek bevezetésének ötletétől, viszont szeretné figyelmeztetni a Forma-1 szabályalkotóit: a jelenlegi előírások is frissek, tehát nem biztos, hogy radikális változtatásokat kellene végrehajtani.
Bottas - FW37

A csapatvezetők és a sport irányítói az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek és egyeztettek arról, milyen irányt vegyen a Forma-1 a következő években. Úgy tűnik, a felek véleménye ezúttal több ponton is egyezik, hiszen a legtöbben nehezebbé, látványosabbá akarják tenni a sportot. A megbeszélések során felvetődött az erősebb motorok és a szélesebb gumiabroncsok alkalmazásának lehetősége is – ez a javaslat a Ferrari csapatvezetőjének, a Mercedes tanácsadójának és a Forma-1 Menedzsmentet (FOM) irányító Berne Ecclestone-nak is elnyerte tetszését.

A jerezi tesztsorozat második napján a Williams tapasztalt technikai igazgatója, Pat Symonds is kifejtette véleményét a tervezett változtatásokról. „Tetszik az 1000 lóerős motorok ötlete, és azt az elképzelést is szimpatikusnak tartom, mely szerint látványosabb autókra van szükségünk” – idézi a brit szakembert Adam Cooper Forma-1-es oldala. „Tetszik az a gondolat is, hogy minél több versenyautó legyen a rajtrácson, és jelenleg úgy vélem, ez a legfontosabb, hiszen továbbra is megfelelően kell működtetnünk a sportot, hogy a nézők is azt kapják, amit látni akarnak!”

„Néha sajnos tényleg úgy tűnhet, hogy túlságosan exkluzívak vagyunk, de én továbbra is hiszem, hogy nagyon sok dolog van, amin javíthatunk, különösen azon, ahogyan a nyilvánossággal bánunk. Én egyébként úgy vélem, hogy túlságosan korai lenne radikális változtatásokat végrehajtani, hiszen egyébként is egy új korszak kezdetén vagyunk, viszont magától a változástól sem kell félnünk” – magyarázza a tapasztalt szakember, kinek csapata tegnap mutatta be – hivatalosan is – 2015-ös autóját, ami Valtteri Bottas szerint előrelépést jelent a tavalyihoz képest.

Forrás >>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése