2015. február 10., kedd

A Williams kiszámolta: ők és a Ferrari a Mercedes első számú üldözői

A csapat által Jerez után elvégzett számítógépes szimulációk azt mutatják, jelenleg csak a Mercedes rendelkezik gyorsabb autóval a Williamsnél. A bizakodó grove-iak úgy érzik, a Ferrari lehet a legfőbb ellenfelük.


Ha mindez igaz, a Williams ott folytathatja 2015-ben, ahol múlt évben abbahagyta. Az istálló a tavalyi szezon második felében még a Red Bullt is faképnél hagyta, és dobogót dobogós helyezésre halmozott a Mercedes utáni második legjobb autójával. Az istálló Jerezben ugyan mindvégig a középmezőnyben tartózkodott (köridőket és megtett köröket tekintve is), ám a spanyolországi tapasztalataik mégis bizakodásra adnak okot számukra.

A patinás brit istálló a négy nap során összesen 278 kört teljesített, s főként az alapvető munkálatokra összpontosított: rendszerellenőrzések, teli tankos hosszú etapok, aerodinamikai mérések. Pat Symonds, a csapat technikai igazgatója elégedetten emelte ki: „Egyetlen nem tervezett megállásunk sem volt.” A két versenyző, Felipe Massa és Valtteri Bottas a hírek szerint a finombeállításokkal egyelőre nemigen bíbelődött, hátuk mögött pedig még egy visszafojtott Mercedes-erőforrás dübörgött. „Még távol voltunk az időmérős beállításoktól” – ismeri el a főmérnök Rod Nelson a V6-osukról. (Igaz, azt is hozzátette, hogy vélhetően riválisaik is.)

Mindez máris megmagyarázza, hogy az előző év meglepetéscsapata miért csak a 7. és 8. legjobb időt tudhatja magáénak az összesített jerezi tabellán. A Williams ugyanakkor nemcsak saját, az ellenfelek teljesítményéről is pontosabb információkat tud, mint amit a látszat megmutat. A fejlett számítógépes szimulációknak köszönhetően ugyanis a résztvevők a gyárba visszatérve a múlt tapasztalatai alapján meg tudják saccolni, ki mennyi üzemanyagot használhatott, s nagyjából ki tudják kalkulálni riválisaik valós tempóját is.

Felipe Massa
Felipe Massa Fotó: Charniaux / XPB Images)

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a Williams mérései során megállapította, hogy idén is a Mercedes a leggyorsabb. Mögöttük számításaik szerint ők és a Ferrari következnek holtversenyben. Más kérdés, hogy a túl kevés kört és túl visszafogott tempót mutató, technikai hibák által is sújtott Red Bullról még ők sem tudták megjósolni, mire képesek. „Olyan keveset mentek, hogy nehéz bemérni, mit is csináltak valójában” – mondta Symonds.

Forrás: Auto Motor und Sport

Folytatás>>>>>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése