2015. március 16., hétfő

Bottas csalódott a kihagyott szezonnyitó miatt

Valtteri Bottas, a Williams pilótája csalódott, amiért ki kellett hagynia a vasárnapi szezonnyitót hátproblémái miatt, azonban alig várja a következő nagydíjhétvégét, hogy a futamon is kipróbálhassa versenyképesnek tartott autóját.
Bottas hátfájdalmai az időmérő második szakaszában jelentkeztek
Vasárnap, a futam előtt döntöttek úgy a FIA orvosai, hogy nem engedélyezik Bottas számára a futamon való indulást, miután szombaton, az időmérő edzésen erős fájdalmakra panaszkodott a finn.
A pilótát korábbi információkkal szemben éjszaka is kórházban kezelték, és az orvosok úgy határoztak, a vasárnapi vizsgálatok döntik majd el, hogy megfelelő állapotban van-e a pilóta ahhoz, hogy versenyezzen.
Végül az a döntés született, hogy Bottas kénytelen kihagyni a szezonnyitót - a finn elmondta, ő mindent megtett annak érdekében, hogy vasárnapra erősebb legyen és elmúljanak fájdalmai, így érthető módon rendkívül csalódott volt, amikor megtudta a rossz hírt.
"Sokat dolgoztam, mióta az időmérőn előjött a hátproblémám, hogy felkészítsem magam, szóval a hír, hogy nem állhatok rajthoz, csalódást keltő volt - de nyilvánvalóan tiszteletben tartom" - mondta Bottas.
A Williams pilótája alig várja, hogy versenyen is kipróbálja versenygépét, hiszen csapattársához, Felipe Massához hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy nagyon erős csomaggal rendelkeznek idén.
"Most van további két hetem a kezelésekre, hogy bebiztosítsam a fizikai állapotomat és erősebb legyek Malajziára. Nagyon várom, hogy visszaüljek az autóba, mert az FW37-es versenyképesnek tűnik és biztos vagyok benne, hogy küzdhetünk a dobogóért."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése