A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alonso. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alonso. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 29., hétfő

Bottas nem egy, hanem több címet fog nyerni: egyvalamiben tér el Alonsótól

Rob Smedley mindkét versenyzőt jól ismeri, így nem a levegőbe beszél, amikor összehasonlítja a Williams finn tehetségét és Fernando Alonsót, akivel a Ferrarinál dolgozott éveken keresztül. Valtteri Bottas önbizalma még nem akkora, mint a spanyol bajnoké, de ha ez is meglesz, akkor nincs, aki megállítsa.

Bottas 77
Alonso a McLarennél próbálja beváltani azt az ígéretet, ami miatt máig a legjobbnak tartják a mezőnyben, de 2006 óta nem nyert címet. Smedley tavaly váltott csapatot, Massát kísérte a Williamshez, de már nem a brazil szárnysegédje. “Jelen pillanatban Fernando a legteljesebb versenyző, a legjobb a maga generációjában” – mondta Smedley, aki a Williamsnél mindkét autóért felel.

“Nincs olyan, amit ne látott volna, olyan, amit ne küzdött volna le; senkitől sem fél, semmilyen helyzettől sem riad vissza. Azt hiszi, ő a legjobb versenyző a világon, és ebben különbözik ő és Valtteri”- mondta a brit mérnök. “Ő is el fog jutni egy olyan szakaszba, amikor tényleg azt gondolja, ő a legjobb. Ha majd akkor is két lábbal fog állni a földön, olyan alázatossággal, ami most is jellemzi, akkor minden szükségessel rendelkezni fog”- jósolta Smedley.

Forrás>>>>

2014. november 11., kedd

A Williams nem gondolt Alonso szerződtetésére

A Williams maximálisan elégedett jelenlegi versenyzőivel, az egylet irányítói tehát egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy szerződés kössenek Fernando Alonsóval – jelentette ki a brit alakulat helyettes csapatvezetője, Claire Williams, aki az idei és a 2015-ös szezonról is beszélt.
Claire Williams
Claire Williams
Noha a kétszeres világbajnok továbbra sem jelentette be, hol folytatja pályafutását, több mértékadó lap is biztosra veszi, hogy a szezon végén elhagyja a Ferrari Forma-1-es alakulatát és visszatér a McLarenhez. Arról, hogy Alonso megszakítja együttműködését jelenlegi alakulatával, már hetekkel ezelőtt cikkezett a nemzetközi sajtó, a bennfentesek tehát hosszú ideje tisztában lehetnek azzal, hogy a spanyol csapatot keres, a Williams azonban fontolóra sem vette szerződtetését.

„Nem” – felelte az egylet helyettes csapatvezetője a Formula-1.com riporterének azon kérdésére, hogy a bajnoki cím megszerzését célba vevő, folyamatosan építkező alakulat vajon gondolt-e arra, hogy megszerezze a spanyol klasszist. „Elégedettek vagyunk a versenyzőinkkel, és már a szerződésüket is meghosszabbítottuk. Folyamatosan hozzák az eredményeket, szóval miért is változtatnánk ezen? Ők is részét képezik a csapat jövőjének. Remekül működtek együtt idén – nálunk nincsenek egók! Mi egy csapat vagyunk: itt a gyártók bajnoksága a legfontosabb és ezt mindkét versenyző megérti. Ezért is működik ennyire jól ez a páros” – folytatja az alapító lánya.